Kedves Szülők!

Az emberi erőforrások minisztere nevében az oktatásért felelős államtitkár 2016. február 20. napjától 2021. augusztus 15. napjáig bízott meg a Miskolci Tankerület Bársony János Általános Iskola vezetésével.

Így most hivatalosan szeretném köszönteni Önöket, mint az intézmény új vezetője, szíves támogatásukban bízva, eredményes, együttműködésben gazdag éveket kívánok mindnyájunknak.

"Csak boldog gyermekből lehet boldog felnőtt, s csak ezekből lehet boldog ország."

/Kodály Zoltán/

Kodály Zoltán sora fejezi ki legteljesebben azt a hangulatot, mikrovilágot, mely beragyogja nap, mint nap gyermekeink és az iskola pedagógusainak együtt eltöltött életét. A mosoly és vidámság 1974 óta ragyogja be a Bársony János Általános Iskola minden tanulójának napjait.

A „Bársonyos” lét vagy inkább öntudat egy igazi életérzés, mi sem bizonyítja ezt, hogy nem egy olyan tanár kollégával büszkélkedhet tantestületünk, akik diákként maguk is anno ennek az általános iskolának a padjait koptatták, vagy pályakezdőként kerültek ide, azóta is itt tanítanak és talán ezért is különös küldetéstudattal élik meg pedagógiai munkájukat, és szeretnék diákjaik számára ezt a rengeteg élményt továbbadni.

Mint tudjuk, az első iskola markánsan meghatározza a nyílt, tiszta lelkű, kíváncsi, tudásra vágyó gyermek jövőjét. Ekkor jelennek meg az első tehetségre utaló jelek, az itt dolgozó tanítók és tanárok láthatják először a gyermekek sikereit, örömeit és bánatát. Együtt kézen fogva vezetik növendékeiket a tudás világába, melynek útja nem mindig egyenes, de átsegíti őket minden akadályon a szeretet, az öröm a kitartás és az összetartozás érzése.

A „Bársonyos” elhivatottság miben rejlik? A hagyományok őrzésében. Abban a hitben, amivel minden nap neveljük, oktatjuk tanítványainkat, hiszen nincs olyan áldozat, amelyet meg ne lehetne hozni azért, hogy tehetségüket, képességeiket kiműveljük. Ahhoz, hogy ezt megtehessük, akaraterőre és sok-sok lemondásra van szükség. Lemondásra az értéktelenről, és kitartó munkával bemutatni és megszerettetni számukra a tudást, a hitet a művészeteket és mindazon erkölcsi értéket, melyeket életük folyamán magukkal visznek, amiben kiteljesednek, és boldog életet élhetnek. Ez a mi feladatunk, és így adhatjuk tovább minden kincsünket és tudásunkat a gyermekeknek.

Az általam vezetett Intézmény legfőbb tervei között az iskola külső és belső megújulása jelenik meg fő célkitűzésként. Megvalósításához széles körű társadalmi összefogásra építek, melyben az iskola valamennyi szereplőjének – diákok, pedagógusok, munkatársak, szülők, az állami fenntartó, a működtető – szerepet kell vállalnia, hiszen e nélkül ma iskolát működtetni, fenntartani, fejleszteni aligha lehetséges. Ezért is fogok törekedni a munkám során mind a szülői, mind pedig a fenntartó KLIK-kel, és a működtető önkormányzattal, minél szélesebb körű együttműködés kialakítására.

A közös munkához kívánok sok sikert, kitartást és örömöt!

Hoskó Orsolya
intézményvezető




Bársony János Általános Iskola

OM azonosító:
028948

Telefonszámok:

Iskolatitkár: 46/504-722

Vezetői titkárság: 46/504-721

Igazgatóhelyettes: 46/504-713

Étkezés lemondás: 46/508-055

Hiányzás bejelentés: 46/504-722

Cím:
3531 - Miskolc, Bársony J. u. 27/A.

Email:
ighelyettes@barsonyj-miskolc.sulinet.hu

A térítési díj befizetés számlaszáma:
10700086-67733123-51600000









Bársony János Általános Iskola | 2016